Kendo

A kendo Japán legősibb harcművészete. A ken kardot, míg a do utat jelent, azaz a kendo a kard útja, de még egyszerűbben fogalmazva ez a japán kardvívás, modern formája, amely a szamuráj harcművészetekből fejlődött ki, és a kardforgatás technikáján alapszik, amelynek célja a pontszerzés az ellenfél védőfelszerelésének bizonyos pontjain történő vágással.

A sportág fejleszti a koncentrációt, a kitartást és a stressztűrő képességet, emellett pedig a fizikai állóképességet is javítja. A kendóban a gyors reakciókészség, a taktikai gondolkodás és a lelkiismeretesség is fontos szerepet játszik.

A kard készítésének mestersége és használatának módszerei – sok minden mással együtt – Kínából érkeztek Japánba. A kard kezdetben kínai mintára egyenes és kétélû volt. Ezt az egyenes kardot néhány évszázad alatt a japánok szablyászerűvé alakították, fejlesztették tovább: a kard nem egyenes, hanem egy kicsit meggörbül, továbbá egy éle van. Ezt a kardfajtát, a nihon to-t (japán kardot) speciális módszerekkel kovácsolták szinte törhetetlenre, és csiszolták fel borotvaélésre és a VIII. századtól már ilyen formában alkalmazták.

Az Edo-korban a képzettebb bushik (harcosok) a buddhista, shintoista és kunfuciánus világszemléletek elemeit felhasználva, továbbá a vívásokból szerzett tapasztalatokat figyelembe véve kialakítottak egy gondolkodásmódot arra, hogy hogyan kell a kardot a leghatékonyabban alkalmazni és hogyan kell az ellenfél legyõzésre vívás közben stratégiát építeni. Ezeket a technikákat az írott források, kenjyutsu-nak, kenpó-nak, hyóhó-nak nevezték. Ezek a voltak a kendó kialakulásának kezdetei.

Az Edo-kor közepén a bushik többnyire shinkennel (igazi kard) vagy bokutoval (igazi kardot utánzó fakard) katát (képzelt ellenfél ellen, kitalált szituációt) gyakoroltak, ez azonban igazi háborúban nem volt elég hatékony. Ugyanakkor a vívás gyakorlása ezekkel az eszközökkel balesetveszélyes is volt. A XVIII. század elején, Jiki shinkage ryu iskolából, Naganuma Shiro mester használt elõször kendó felszerelést, és a kardot helyettesítõ bambuszból készült shinait, majd Nakanishi Chuzo XVIII. század közepén a Shinai-al való vívást fejlesztette, illetve terjesztette Japánban.

A II. világháború után az amerikai hadsereg betiltotta a kendot, mivel a japán gondolkodásmód megtestesülését látták benne. Ezt követõen 1952-ben alakíthatták meg a Japán Kendo Szövetséget (Zen Nihon Kendo Rei Mei, ZNKR) néven.

A II. világháború háború után a kendo versenysportként “fejlõdött” és Japánon kívüli országokban is egyre többen kezdték meg gyakorlását. Jelenleg Japánon kívül kb. 350 000 ember kendozik. 1970-ben megalakult az International Kendo Federation (IKF). A Nemzetközi Kendo Szövetségnek jelenleg 41 ország a tagja. Három évente világbajnokságot rendeznek.